Közép-Duna Vidéke
Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
- Rólunk
A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulást jelenleg 5 vármegye 143 települése alkotja.
A Társulás 2006-ban azért jött létre, hogy tagjai hulladékgazdálkodási-, hulladékkezelési feladatainak hatékonyabb megoldása céljából közös társulási programokat alakítson ki, a társulási programok megvalósításához szükséges pénzügyi alapok előteremtéséhez hozzájáruljon azáltal, hogy tevékenyen részt vesz a szükséges pályázatok előkészítésében, illetve elnyert pénzügyi támogatás esetén a beruházások lebonyolításában, továbbá hogy összehangolja a tagok ezen tevékenységekre irányuló tevékenységét és elősegítse a térségek közti kapcsolatok elmélyítését.
Az alapítás óta eltelt 20 év során a Társulás folyamatosan alkalmazkodva a szabályozási környezet változásaihoz, eredeti célkitűzéseit sikerrel megvalósította, közreműködésével megtörtént 93 bezárt, műszaki védelemmel nem rendelkező hulladéklerakó rekultivációja és a területén működő hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése.
Jelenleg ellátja a rendszerfejlesztési projekt fenntartási időszaka alatti rá háruló feladatokat, illetve elkötelezett a lakosság szemléletformálásával kapcsolatban, folyamatosan keresi a lehetőségeket ehhez kapcsolódó programok megvalósítására.
- Modern hulladékgazdálkodás
Körforgásos gazdaság
A modern hulladékgazdálkodás célja, hogy az értékes anyagok ne hulladékként végezzék, hanem újrahasznosítás útján visszakerüljenek a gazdaság körforgásába. Ennek alapja a szelektív gyűjtés, amely lehetővé teszi a hasznosítható anyagok elkülönítését és újrafeldolgozását.
A Társulás által létrehozott rendszer ezt a szemléletet támogatja: a korszerű hulladékkezelő központok, hulladékudvarok, gyűjtőjárművek és a lakosság számára biztosított gyűjtőedények mind azt a célt szolgálják, hogy csökkenjen a lerakókba kerülő hulladék mennyisége, miközben növekszik az újrahasznosítás aránya.
- 143 település
Önkormányzati partnerség
A Társulás tagönkormányzatainak együttműködésére épül, lehetővé teszi, hogy a települések közösen, összehangoltan és hatékonyan lépjenek fel hulladékgazdálkodással kapcsolatos problémáik megoldása érdekében.
Tagok listája
Aba, Ácsteszér, Adony, Aka, Alap, Alcsútdoboz, Alsószentiván, Ászár, Bakonybánk, Bakonycsernye, Bakonykúti, Bakonysárkány, Bakonyszombathely, Balinka, Baracs, Baracska, Bársonyos, Beloiannisz, Berhida, Besnyő, Bikács, Bodajk, Bokod, Budakeszi, Cece, Csákberény, Császár, Csatka, Csém, Csép, Csókakő, Csór, Csősz, Dad, Daruszentmiklós, Dég, Dunaföldvár, Dunaújváros, Előszállás, Ercsi, Ete, Etyek, Fehérvárcsurgó, Füle, Gánt, Gárdony, Gyúró, Hantos, Igar, Iszkaszentgyörgy, Isztimér, Iváncsa, Jenő, Kajászó, Káloz, Kápolnásnyék, Kecskéd, Kerékteleki, Kincsesbánya, Kisapostag, Kisigmánd, Kisláng, Kisszékely, Kömlőd, Környe, Kőszárhegy, Kulcs, Lajoskomárom, Lepsény, Litér, Lovasberény, Magyaralmás, Magyarkeszi, Martonvásár, Mátyásdomb, Mezőfalva, Mezőkomárom, Mezőszentgyörgy, Mezőszilas, Moha, Mór, Nadap, Nádasdladány, Nagyigmánd, Nagykarácsony, Nagylók, Nagyszékely, Nagyveleg, Nagyvenyim, Németkér, Oroszlány, Ősi, Öskü, Pákozd, Pálfa, Papkeszi, Pátka, Pázmánd, Perkáta, Polgárdi, Pusztaszabolcs, Pusztavám, Rácalmás, Ráckeresztúr, Réde, Sárbogárd, Sáregres, Sárkeresztes, Sárkeresztúr, Sárkeszi, Sárosd, Sárszentágota, Sárszentmihály, Seregélyes, Simontornya, Soponya, Söréd, Sukoró, Súr, Szabadbattyán, Szabadegyháza, Szabadhídvég, Szákszend, Szápár, Székesfehérvár, Szomód, Tabajd, Tác, Tárkány, Tata, Tés, Tolnanémedi, Tordas, Úrhida, Vajta, Vál, Velence, Vereb, Vértesacsa, Vérteskethely, Vilonya, Zámoly, Zichyújfalu.
- Hírek, információk
Tájékoztatás
Fontos!
FONTOS! A Társulás hulladékgazdálkodási szolgáltatási feladatokat nem végez. A hulladékudvarok működésével kapcsolatos észrevételeiket, panaszaikat kérjük a MOHU MOL ZRt ügyfélszolgálatán (+36/1/776-7770), vagy az adott hulladékudvar üzemeltetőjénél (üzemeltető kereső: https://mohu.hu/teruleti-szolgaltato-kereso) szíveskedjenek jelezni. További információk a hulladékudvarok működésével, nyitvatartásával kapcsolatban: https://mohu.hu/hu/hulladekudvarok. Javasoljuk, hogy az aktuális átvételi kapacitásról előzetesen informálódjanak az adott hulladékgyűjtő udvarnál!
Tisztelt Társulási Tanács Tag!
A következő Társulási Tanács ülés előterjesztéseit az alábbi „Előterjesztések” gombra kattintva érheti el.
Irodavezető
A Projekt Iroda irodavezetői álláshelyre vonatkozó, KÖZSZOLGÁLLÁS oldalon megjelent pályázati felhívása letölthető a gombra kattintva.
Delegálás
Kérjük az alábbi Tagönkormányzatainkat, hogy mielőbb hozzanak képviselőtestületi/közgyűlési határozatot a Társulási Tanácsban való képviseletről, és azt számunkra szíveskedjenek megküldeni!
Érintett települések, akiktől nem kaptuk meg a delegálást: Ácsteszér, Aka, Alcsútdoboz, Csatka, Csókakő, Dég, Isztimér, Mátyásdomb, Mezőkomárom, Pálfa, Sárszentágota, Soponya, Zichyújfalu
Kapcsolat
Kérdése van? Munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére. Vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén!